Bejegyzések

Üdv újra!

Sziasztok!

Elég rég írtam már ide. Pontosan 2 hónapja. Sajnos eléggé lefoglal a suli és egyéb más dolgok, szóval nem igazán tudok itt tevékenykedni. Mindenesetre igyekszem fent tartani ezt a blogot, hiszen a statisztikákat nézve van értelme mert hiába kevés még a bejegyzések száma, elég sokan nézték már meg azokat amiket írtam. Ami még meglepőbb volt hogy különböző országokból is látták már a blogomat és ez nagyon jól esik. 
Örülnék, hogy aki ide látogat az írna nekem valamit esetleg email-en vagy itt megjegyzésben, hogy mit szeretne az oldalon látni és milyen témában. Az én dolgom is meg lenne könnyítve ezzel.
Remélem lesz olyan aki ír nekem, várom szeretettel az ötleteiteket!
Addig is sziasztok! 😀

Önmagunk elfogadása

Kép
Sziasztok!

Ez egy olyan téma, ami sokak számára elég nehezen működik ilyen helyzetben.
Valaki passzívan áll hozzá, hogy ezt lehetetlen elfogadni és csak keresik a kérdéseket, hogy "miért pont én vagyok ilyen?" és nem tudnak kilépni ebből a gondolkodásmódból.
Én is ilyen felfogású voltam még 3 évvel ez előtt. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha eltudom fogadni, hogy hát igen ez van, ez ellen nem lehet ideiglenesen mit tenni.
Nyilván erre hatással van a környezetünk és a társadalom is. Ha valakinek úgy kell élnie, hogy minden nap bántják pl. az iskolában, az sokkal nehezebben fog eljutni arra a szintre hogy elfogadhassa magát, mint akit elfogad a környezete. De semmiképpen sem lehetlen kilépni ebből.

Engem nagyon sokan bántottak és már az öngyilkosság gondolata is kerülgetett néhányszor, nem akartam így élni és én is kérdezgettem magamtól azokat a bizonyos miérteket. Nem értettem, hogy miért pont én születtem így, hogyha más ember élhet úgy hogy önmaga lehet és nem értettem miért …

Binder - Mell lekötés

Kép
Sziasztok!

A mell lekötéssel én általános iskolás koromban próbálkoztam először a jól ismert fáslival ami nekem nem igazán vált be, mert magamnak egyedül sose tudtam megcsinálni és mindig a testvéremet kértem meg, hogy segítsen de nap közepén mindig szét jött, emiatt rá voltam kényszerűlve a bő pulcsik hordására még jó időben is.

Én azóta használok bindert, mióta coming out-oltam édesanyámnak, és ő adott kezdetlegesen valamit nekem, de pontosan nem tudom megnevezni hogy mi volt az, de talán valami "hájlekötőként" funkciónál eredetileg. 
Ilyeneket lehet venni nagyobb kínais boltokban, olyan 1000-2000 .- körül.

Egész jó bindereket lehet rendelni a neten... Vannak kimondottan erre weboldalak, de ott igencsak drágák ezek a dolgok, ráadásul nem erről a kontinensről származnak szóval az is idő mire megérkezik.
Én még vagy 1-2 éve rendeltem 3 darab bindert az ebay-en, amik azóta is megvannak és használom is őket. Igen, ezek kínai termékek és nem éppen a legjobbak mert nekem is itt ott e…

Coming Out!

Sziasztok!
Kíváncsi vagyok ezt hányan fogják végig olvasni, mert elég hosszú az én egész történetem...

Előszöris kezdjük a coming out fogalmával... Ezt magyarul "előbújásnak" szokták mondani ami annyit takar, hogy az adott személy aki éppen coming out-ra vetemedik, az közli azzal a személlyel akivel közölni szeretné, hogy ő úgymond más. Ezek az emberek nyilvánvalóan a melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek vagy akármi más ami még lehetséges. 

Először 12 évesen történt meg ez velem, mághozzá a testvéremnek mondtam el... Pontosabban ő kérdezett rá valahogy, de arra már pontosan nem emlélszem, hogy történt. Aztán 2 év után belém jött a gondolat, hogy igen, mostmár el kell mondanom a szüleimnek is mert én ezt így nem bírom tovább és jó lenne ha leadhatnám magamról ezt a terhet. Beszélgettem más FtM-ekkel is, hogy adjanak tanácsot ebben és úgy gondoltam, hogy na majd áprilisig összeszedem minden gondolatomat ezzel kapcsolatban és elmondom nekik. 
Hát ez egyáltalán nem úgy …

Egy kis bemutatkozás...

Üdv mindenkinek!

Én egy FtM fiú vagyok és ezt a blogot azért hoztam létre, hogy segítsek legalább egy kicsit a sorstársaimon, mert mint tudjuk azért jól tud esni hogyha érzékeljük a világból, hogy nem vagyunk egyedül ezzel a helyzettel. Nekem személyszerint mindig is jól esett, hogyha olvashattam mások történeteit, tapasztalatait ezzel kapcsolatban, ezért gondoltam belevágok egy ilyen dologba. 

Esetleg ha valaki úgy tévedne ide, hogy őt nem érinti ez a dolog, az nyugodtan informálódhat, hiszen nincs abban semmi rossz, ha egy kicsit közelebbről is megismeri a transzneműek helyzetét.
Magamról annyit, hogy sajnos én még Pre-T vagyok, de amint betöltöm a 18-at szeretném minél hamarabb rendezni a dolgaimat még érettségi előtt, hogy már ne kelljen az ilyen féle ügyeimet is utána rendezni és nyilván azért, mert mindannyiunk arra vágyik, hogy a lehető leghamarabb túl legyen ezeken az akadályokon. 
A családom tudja és elfogadó velem szemben, de ez nem igazán téma nálunk, viszont ha valami ezzel ka…